Ezzel vigasztalódhatnak Tokió sportbarát lakói a most nem zajló olimpia  helyett - Infostart.hu
Mint beszámoltunk róla, nagy port kavart az Európai Bizottságnak az a kérése, hogy az olimpián az EU soros elnökségét betöltő Szlovénia sportolói a nemzeti színek mellett viseljék az EU logóját, és a megnyitó ünnepségen a nemzeti lobogó mellett vigyék az EU zászlaját is. A kritikusok szerint igen érdekes, hogy egy olyan sporteseményen, amelyen nemzetek küzdenek egymással, a nemzetek felszámolására szakosodott EU is meg fog jelenni. Feltehetően a federalisták lelki szeme előtt már felsejlik a jövő, amikor az EU sportolói küzdenek meg más államok sportolóival. Ez akkor következik majd be, amikor Európában már nem lesznek nemzetek, csak az EU. Akkor az EU sportolóinak eljátsszák az Örömódát, miközben az árbocra a kék mezőben sárga csillagos lobogó kúszik fel.

Na, de térjünk vissza a valóságba! Nem ez az egyetlen jelképbotrány az olimpián.

A dél-koreai olimpiai bizottság közölte, hogy eltávolította a tokiói olimpiai sportolói faluból a Korea és Japán közötti 16. századi háborúra utaló transzparenseket, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerint azok provokatívak voltak. A dél-koreaiak közölték, ígéretet kaptak a NOB-tól arra, hogy a japán “felkelő Nap” zászlót, Japán háborús múltjának szimbólumát betiltják a stadionokban és más olimpiai helyszíneken.

Az is érdekes, hogy a mintegy 303 orosz sportoló ezúttal nem a saját országa, hanem az olimpiai zászló alatt fog versenyezni.
Az ok: Oroszország csapatnevét, zászlaját és himnuszát az Olimpiai Bizottság  nagyszabású doppingvádak miatt kitiltotta az idei tokiói olimpiáról és a 2022-es pekingi téli játékokról.

Forrás: NapiEU

(Visited 9 times, 1 visits today)