Az Európai Parlament végül is azért indította útjára az Európa jövőjéről szóló konferenciát, hogy az Európai Uniót, a polgárok bevonásával, a tagországokban még elfogadottabbá, a világ színpadán pedig megkerülhetetlen szereplővé tegye. Ehhez számos olyan kérdésre választ kellene adnia a konferenciának, amelynek megválaszolásával immár húsz éve késlekedik. Meg kellene történnie az alapvető intézményi reformnak, mert a jelenlegi helyzet immár tarthatatlanná vált. Ideje lenne végre eldönteni, hogy ki is vezeti az EU-t, hogy az Európai Bizottság elnöke, avagy az Európai Tanács elnöke képviseli azt. Ideje lenne eldönteni,h milyen szerepet játszik az Európai Parlament, amely az egyetlen demokratikusan megválasztott intézménye az EU-nak, ugyanakkor szinte semmi beleszólása nincs abba, hogy az EU merre tart.

Nem utolsó sorban pedig el kellene dönteni, olyan Uniót akarunk, amely a tagországok érdekeinek összessége, vagyis a nemzetállamok konföderációja, avagy egy központosított, az államok fölé épített irányító rendszert, ami nem egyéb, mint Brüsszel diktatúrája. Ez utóbbira már jó példa a jogállamiság kérdésköre, amit a föderális álmokat kergető európai liberálisok erőszakoltak át, és amely már központilag megmondja, mit tehet egy tagállam és mit nem. Ez már a liberalizmus diktatúrájának irányába mutatja az utat.

A szombati strasbourgi nyitó plenáris ülés nem sok jóval kecsegtetett. Volt ott szó mindenféle vágyakról és elérhetetlen álmokról, de konkrétumról semmi!

A szinte a semmiből ismét felbukkanó Guy Verhofstadt, az Európai Parlament társelnöke a polgároktól várja, hogy előrukkoljanak valamiféle hatékony és megvalósítható ötlettel. Nem hihetjük, hogy a polgárok rendelkeznének olyan ismeretekkel, amelyek alapján a fent felvázolt reformok létrejöhetnének. Ehhez előbb a polgároknak tudnia kellene, hogy az EU mi is valójában. Valamint azt is, hogy jelenleg hogy működik. Milyen a döntési mechanizmus, és azt milyen irányban kellene hatékonyabbá és gyorsabbá tenni. Ez a mechanizmus olyan bonyolult, hogy megértéséhez szakértelem kell, amivel a polgárok nem rendelkeznek. Mit tehetnek a polgárok? Semmi mást, mint megfogalmazni alapvető vágyaikat, hogy békében és boldogságban élhessenek az EU területén. Ez kevés a reformhoz, amihez szakképzett, tehetséges és nagy gyakorlattal rendelkező szakemberekre és politikusokra van szükség.

Manfred Weber a kontinens keresztény jellegére hívta fel a figyelmet, anélkül, hogy valódi keresztény elveket vallana néppárti politikusként. Abban a politikában, amit az Európai Néppárt követ már nyomaiban sem találhatunk a klasszikus keresztény demokrácia jellegzetességeire, van azonban benne minden más, ami azonos a liberálisok által vallott elvekkel. Kár is ezt tagadni, a tény önmagáért beszél! Ha már a keresztény jellegről esik szó, amit hiába is keresünk az uniós palettán, felmerül a kérdés, csak a liberális elvek érvényesülhetnek az Unión belül? Mert a baloldaliság is megszűnt, vagy szélsőballá vált, az európai szocialisták is ugyanazt a liberális politikát követik, amit a Renew Europe liberálisai. Létezik még a politikai sokszínűség? Vajon a konferencia mer e kéréssel is szembenézni?

Az egyik képviselő a konferenciáról tartott ülésen kijelentette: “Ha az Unió nem tudja megoldani a polgárok problémáit, akkor nincs létjogosultsága.” A kérdés, hogyan tudná az Unió megoldani a polgárok problémáit, ha a sajátját sem tudja. Nem tudja, mert a szükséges reformlépések immár több mint két évtizede elmaradnak. Félő, hogy a mostani konferencia sem teremti meg ennek a lehetőségét. Ha pedig így lesz, akkor Európa szép lassan lekerül a világtérképről.

NapiEU

 

 

 

(Visited 13 times, 1 visits today)