Forráskép megtekintése

Andrej Babiš miniszterelnök azt  javasolta a kormányának, hogy minden olyan, az államigazgatásban dolgozó alkalmazott, beleértve a minisztériumi alkalmazottakat, tanárokat és rendőröket is, akik be vannak oltva a COVID-19 ellen, kapjanak plusz két nap fizetett szabadságot.

Babiš elmondta, hogy a kabinet motiválni szeretné az embereket a védőoltás beadására. Csehországban nemrég díjakat és versenyeket vezetett be azoknak, akik a nagyvárosokban működő új, “regisztráció nélküli” oltóközpontokban beoltatják magukat.

A miniszterelnök elmondta, hogy a kormány minden minisztert felkér, hogy adjon két nap szabadságot minden olyan alkalmazottnak, aki felmutatja a COVID-19 igazolást. Ebbe beletartoznának mindazok, akik január óta oltattak be. Azt javasolta, hogy a régiók, az önkormányzatok és a vállalatok is kövessék a példát.  Lukáš Kovanda közgazdász Twitteren közölte, ez a “bónusz” több mint 800 millió eurójába kerülne a cseh gazdaságnak.

A vakcina iránti érdeklődés egyre csökken, a 10,5 millióból 4,5 millióan már teljes mértékben beoltottak, és a lakosság mintegy fele jelezte eddig, hogy érdeklődik az oltás iránt. Ennek eredményeként a csehországi oltási kampány üteme Európa többi részéhez képest kissé elmarad az átlagtól.

Forrás: Euractiv

(Visited 4 times, 1 visits today)