A gazdag nemzetek G7-csoportjának pénzügyminiszterei Londonban találkoznak, hogy két napon át tárgyalnak a multinacionális cégek megadóztatásáról. Már hosszú éve óta tervezik a világ vezető gazdasági hatalmai, hogy sápot szednek az olyan óriásoktól, mint a Google, a Facebook vagy az Amazon.

Ezek a vállalati óriások nemzethatárokon átívelően terjeszkednek el a nagyvilágban, és eddig sikerült olyan ügyesen kibújni az adófizetés alól, hogy gigantikus jövedelmükből egyetlen ország sem részesedett.

Joe Biden most odacsapott az asztalra, még sincs ez így jól, hogy a leggazdagabbak elkerülik azt, amiért az egyszerű halandót, ha elmúlasztja azt, börtönbe zárják, Ugyanis az adófizetés elkerülése bűn.

A G7-csoport – eredetileg G8 – 1975-ben jött létre, hogy informális fórumként szolgáljon a világ legfejlettebb ipari országainak vezetői számára. Az évente megrendezett G7-csúcstalálkozó az évek során a többoldalú párbeszéd irányát meghatározó és a globális kihívásokra adott politikai válaszokat formáló platformmá nőtte ki magát. Tevékenységével a G20-ak szerepét egészíti ki, melyre széles körben a folyamatos globális gazdasági koordináció meghatározójaként tekintenek.

A csúcstalálkozókon az Európai Unió és a következő országok vezetői vesznek részt:Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán,Egyesült Királyság, Egyesült Államok.

 

 

(Visited 15 times, 1 visits today)