Forráskép megtekintése

A javasolt szabályok előírnák, hogy minden politikai reklám esetében egyértelműen fel kell tüntetni, hogy politikai reklámról van szó, és azt, hogy ki és mennyit fizetett érte. A javaslat szerint minden eddiginél részletesebben kellene tájékoztatni a közvéleményt a politikai reklám céljáról. Az Európai  Bizottság javasolja továbbá az uniós polgárok európai és helyhatósági választásokon való szavazati jogára, valamint az európai politikai pártokra és alapítványokra vonatkozó jelenlegi uniós szabályok aktualizálását.

Vera Jourová, a Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke kijelentette: „Nem engedhetjük, hogy a választások homályos és nem átlátható módszerek közötti verseny arénái legyenek. A polgároknak tudniuk kell, miért látnak egy reklámot, ki fizette azt, milyen mikrotargetálási kritériumokat alkalmaztak. Az új technológiáknak az emancipáció, nem pedig a manipuláció eszközeként kell szolgálniuk. Ez a nagyívű javaslat a politikai kampányok minden korábbinál nagyobb átláthatóságát biztosítja, és korlátozza a homályos targetálási technikákat.”

  • A politikai reklámok magukban foglalják a politikai szereplő által, érdekében vagy nevében közzétett reklámokat, valamint az ún. témafókuszú hirdetéseket, amelyek befolyásolhatják egy választás vagy népszavazás eredményét, a jogalkotási vagy szabályozási folyamatot vagy a szavazási magatartást.
  • Átláthatósági jelzések: A fizetett politikai reklámokat egyértelműen jelezni kell, és azokkal kapcsolatban a legfontosabb információkat közzé kell tenni. Ez magában foglalja a szponzor nevét és egy könnyen visszakereshető átláthatósági tájékoztatót, amelyben szerepel 1) a politikai reklámra fordított összeg, 2) a felhasznált pénzeszközök forrásai és 3) a reklám és a vonatkozó választások vagy népszavazások közötti kapcsolat.

Az új jogszabály a 2024-ben sorra kerülő európai választás tisztaságát célozza meg.

Forrás: Európai Bizottság

(Visited 4 times, 1 visits today)