A Menekültek Világnapja alkalmából közös nyilatkozatot adott ki az Európai Bizottság, és Joesp Borrel külpolitikai főképviselő, amiben felhívják a figyelmet, hogy “a világ menekültjeinek 86%-a fejlődő országokban él, amelyek szintén komoly kihívásokkal néznek szembe a világjárvány miatt. E kihívások ellenére a világjárvány összehozott minket. Számtalan példát láttunk arra, hogy a menekültek és a befogadó közösségek egyesítették erőfeszítéseiket, és a legnehezebb pillanatokban is helytálltak, ami ismét megmutatta, hogy a menekültek óriási potenciáljuk van arra, hogy új otthonukban felvirágozzanak, ha elegendő támogatást kapnak. A mi felelősségünk, hogy ebben a nehéz helyzetben támogassuk a menekülteket és a befogadó országokat ” – olvashatjuk a nyilatkozatban.

A nyilatkozat emlékeztet, hogy az EU és tagállamai elkötelezettek a genfi egyezmény teljes körű végrehajtása mellett. Az uniós jog garantálja a menedékjoghoz való alapvető jogot, és az otthonaik elől menekülni kényszerülőket továbbra is szívesen látják Európában. A legális útvonalak alapvető fontosságúak annak biztosításához, hogy a biztonságot keresők ezt sérülés nélkül tehessék meg.

A világnap alkalmával a Bizottság meghirdette az “Életet a méltóságban” elnevezésű támogatási keretet, 24 millió eurós kezdőtámogatásból, elsőnek 12 millió eurós összeg jut Ázsia, Latin-Amerika és a Szaharától délre fekvő Afrika régióira.

Forrás: Európai Bizottság

(Visited 12 times, 1 visits today)