Forráskép megtekintése

Az Európai Bizottság  elfogadta “Az EU cselekvési képessége és mozgásszabadsága” című, második éves stratégiai előrejelzési jelentését. Nézzék, hogy adja el az EU vezetése ezt a nagy rakás semmit Európa polgárainak! Szó szerint idézem: ” Ez a közlemény egy előre tekintő, multidiszciplináris perspektívát mutat be az Unió nyitott stratégiai autonómiája vonatkozásában egy olyan világrendben, amely egyre inkább több pólusú és vitatott. A Bizottság négy fő globális trendet azonosított, amelyek hatással bírnak az EU cselekvési képességére és mozgásszabadságára: éghajlatváltozás és más környezeti kihívások; hiperkonnektivitás és technológiai átalakulás; a demokráciát és az értékeket fenyegető nyomás; valamint a világrend és a demográfia változásai. Emellett tíz olyan kulcsfontosságú cselekvési területet határozott meg, amelyeken az EU megragadhatja a globális vezető szerepre és a nyitott stratégiai autonómiára kínálkozó lehetőségeket. A stratégiai előrejelzés így továbbra is alapul szolgál a Bizottság munkaprogramjaihoz és a prioritások meghatározásához.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke így nyilatkozott: „Mindannyian érezzük, hogy demokráciánkat és európai értékeinket mind kívülről, mind belülről megkérdőjelezik, vagy hogy Európának a változó világrend miatt át kell alakítania külpolitikáját. Az ilyen tendenciákkal kapcsolatos korai és jobb tájékozódás segíteni fog abban, hogy időben kezeljünk ilyen fontos kérdéseket, és pozitív irányba kormányozzuk az Uniónkat.

A szakpolitikai intézkedések tíz stratégiai területe

  1. Fenntartható és reziliens egészségügyi és élelmiszerrendszerek biztosítása;
  2. Dekarbonizált és megfizethető energia biztosítása;
  3. A kapacitások megerősítése az adatgazdálkodás, a mesterséges intelligencia és a csúcstechnológiák terén;
  4. A kritikus fontosságú nyersanyagokkal való ellátás biztosítása és diverzifikálása;
  5. A globális szinten elsőként cselekvő pozíció biztosítása a normák meghatározása során;
  6. Reziliens és időtálló gazdasági és pénzügyi rendszerek kiépítése;
  7. Az uniós törekvéseknek megfelelő készségek és tehetségek fejlesztése és megtartása;
  8. A biztonsági és védelmi kapacitások és a világűrhöz való hozzáférés megerősítése;
  9. Együttműködés a globális partnerekkel a béke, a biztonság és a jólét mindenki számára történő előmozdítása érdekében; valamint
  10. Az intézmények rezilienciájának erősítése

Vagyis az EU egyetlen területen sem tart sehol. Nincs egyetlen politika sem, ahol érvényesülne az “egyre több Európa”.  Az Európai Bizottság kétségbeesetten küzd egy közös vállalás kialakításán egy olyan időben, amikor a nemzetállamok egyre több szuverenitást vesznek vissza a közösből.

 

Forrás: Európai Bizottás/ NapiEU megjegyzésével

(Visited 3 times, 1 visits today)