Az Európai Parlament vehemens liberálisainak több esze is lehetne, mint az, hogy nekirohanjanak az Európai Bizottságnak vélt igazságuk érvényesítése érdekében. A szinte eszement EP képviselők nem néznek se embert, se istent, amikor azt szeretnék elérni, hogy az EP elnöke adja be a derekát és perelje be az Európai Bíróságon az EU döntéshozó szervét, az Európai Bizottságot. Ha van még valami pici tekintélye az Európai Uniónak a világ előtt, akkor ez a lépé akkora presztizsveszteséget okoz, amit az EU nehezen fog kiheverni. Mindez a haldokló liberalizmus védelmében. Az Európai Parlamentet ugyanis az öt liberális párt irányítja és e pártok abban a tudatban élnek, hogy a világ nekik engedelmeskedik. Pedig valójában az ő idejük már leáldozott.

Az Európai Parlament  ma tovább rágja a gumicsontot, és várhatóan zöld utat ad az elhúzódó eljárás folytatásának, amelynek célja, hogy beperelje a végrehajtó hatalmat, amiért az nem aktiválta az uniós forrásokat a jogállamisághoz kötő költségvetési feltételrendszert, miközben kétségek merültek fel a kereset hatékonyságával kapcsolatban.

A Parlament úgy véli, hogy az uniós pénzek folyósítását a tagországok jogállamisági helyzetéhez kötő, január 1-je óta jogilag hatályos mechanizmust már aktiválni kellett volna “az EU-ban a jogállamiság megsértésének legnyilvánvalóbb eseteiben”.

Szerencsére az EU-ban semmi nem megy úgy, mint a karikacsapás, inkább csak a tehetetlenségi nyomaték vonszolja előre az eseményeket, így még rághatják a gumicsontot egy ideig.

Forrás: NapiEU

(Visited 5 times, 1 visits today)