Igen, nem tévedés! Az Európai Bizottságnak jogállami vitája van Németországgal.

Egyszerűen arról van szó, hogy az EU alaptörvény szerint az uniós törvények előbbre valóak a nemzeti törvényeknél. Szakmai nyelven az uniós jog elsőbbséget élvez. Nos, történt az az arcpirító eset, hogy a német alkotmánybíróság kimondta: az Európai Központi Bank 2015-ös kötvényvásárlási programja a német jog szerint jogellenes, hacsak a központi bank nem tudja bizonyítani, hogy a vásárlások indokoltak voltak.

Vagyis az történt, hogy a német alkotmánybíróság Németország területére felülírt egy uniós döntést,

ezért az EU szerint a német alkotmánybíróság lépése “az uniós jog integritását veszélyezteti.” Az Európai Bizottság jogi eljárást indított Németország ellen. Felszólító levelet küld – ez az első lépése egy jogsértési eljárásnak, amely magas szintű bírósági eljárássá alakulhat, és potenciálisan pénzügyi szankciókat vonhat maga után Németország számára – “az uniós jog alapvető elveinek megsértése miatt”.

A döntés jelentős felpiszkálta az uniós jog felsőbbrendűségéről folyó vitát, egyben szembeállította Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnöke, egykori német védelmi minisztert ,egykori főnökével, Angela Merkel német kancellárral.

 

(Visited 13 times, 1 visits today)