Forráskép megtekintése

Egy nappal azután, hogy  visszahívta nagykövetét Párizsból, Algéria megtiltotta a francia katonai repülőgépeknek, hogy átrepüljenek a területe felett – közölték a francia hadsereg katonai forrásai, miközben a két ország közötti diplomáciai vita kiéleződik.

Algéria az egyik francia újságban megjelent cikk nyomán,  Emmanuel Macron elnöknek tulajdonított megjegyzésekre reagálva azzal vádolja Franciaországot, hogy elfogadhatatlanul beavatkozik az ügyeibe. A cikkben megjelent, és  Macronnak tulajdonított kijelentés szerint, a francia elnöknek az a meggyőződése, hogy  az egykori francia gyarmatot egy “politikai-katonai rendszer” irányítja, amelynek hivatalos története nem az igazságon, hanem a Franciaország iránti gyűlöleten alapul.

Múlt héten Franciaország csökkentette az Algéria és más észak-afrikai országok állampolgárai számára kiadott vízumok számát.

Forrás: AP
(Visited 12 times, 1 visits today)