A luxemburgi külügyminiszter felháborodott: hogy merészelik tagországok kerítéssel akadályozni a migrációt, ahelyett, hogy támogatnák azt

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter az EURACTIV-nak adott interjújában elutasította azt az elképzelést, hogy az afgán menekülteket Közép-Ázsiában befogadó “kitoloncolási központok”-ban helyeznék el és kijelentette, hogy az EU óriási felelősséggel tartozik azok iránt, akik “segítettek nekünk a jogállamiság csíráját felépíteni” Afganisztánban.  Vagyis kutya kötelességünk mindenkit befogadni. Azt is mondta, hogy az európai migrációs politika kidolgozására irányuló uniós szintű erőfeszítések egyértelműen “elakadtak”, és figyelmeztetett, hogy az EU…

Read More

Mark Rutte, az önjelölt közvetítő

Mark Rutte holland miniszterelnök megunta, hogy az Európai unió képtelen dűlőre jutni Nagy Britanniával az észak-írországi kereskedelmi megállapodásokkal kapcsolatban, és úgy határozott, hogy majd ő kezébe veszi az ügyet. “Boris Johnson hajlandóságot mutat arra, hogy megoldást találjon az észak-írországi kereskedelmi megállapodásokkal kapcsolatos brit-EU vitára – jelentette ki a Downing Street-i találkozóját követően. Mark Rutte újságíróknak nyilatkozva azt mondta, amennyiben mindkét fél a “gyakorlati kérdésekre” összpontosít…

Read More

HERA: újabb uniós kudarc vagy siker?

Az Európai Bizottság nemrég döntött egy új ügynökség létrehozásáról, amely az amerikai BARDA vetélytársa lenne. A BARDA a koronavírus világjárvány kezdetén dollár milliárdokat fordított a COVID-19 vakcinák és terápiák kifejlesztésére. Az amerikai vállalat attól félt, hogy az európai versenytársa miatt elesik e hatalmas bevételtől. Az “európai BARDA”, amely végül a HERA, Health Emergency Preparedness and Response Authority, azaz Egészségügyi Vészhelyzeti Felkészültségi és Reagálási Hatóság nevet…

Read More

Az európai ombudsman nagyon szeretné megtudni, mit SMS-ezett von der Leyen a Pfizer vezérigazgatójával

Emily O’Reilly európai ombudsman igencsak kíváncsi lenne azokra az SMS váltásokra, amelyek Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök és Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója között  zajlottak. Csakhogy hiába kérte őket, a Bizottság közölte, hogy nincs róluk feljegyzés. Az Európai Bizottság azzal érvelt, hogy SMS-ek nem tartoznak a nyilvántartásba. Tényleg, sokmilliós üzletről van szó, aminek részleteit az Európai Bizottság nem hajlandó megosztani az európai ombudsmannal,…

Read More

Új uniós varázsszó: védelmi ökoszisztéma

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke erősebb európai védelem mellett érvelt, mondván, hogy az EU-nak növelnie kell saját katonai kapacitását, de nem tett világos javaslatokat, különösen arra vonatkozóan, hogy ez hogyan befolyásolná a NATO-val való kapcsolatokat. “Az elmúlt években elkezdtünk kialakítani egyfajta európai védelmi ökoszisztémát, de most egy európai védelmi unióra van szükségünk” – mondta von der Leyen a strasbourgi Európai Parlamentben a…

Read More

Magán az Európai Unión belül sem tisztázott a jogállamiság kérdése

Az Európai Parlament kényes témát tűzött napirendre, a politikusok etikai cselekedetét vizsgáló  Független Etikai Testületet (IEB) létrehozataláról lesz ma végszavazás. Sok EP képviselőnek azonban nincs ínyére az új testület. “Az új etikai testület közvetlen támadás a hatalmi ágak szétválasztása ellen, amely a jogállamiság egyik sarokköve. Az etikai testület nem helyettesítheti egyszerre a rendőrséget, az ügyészséget és a bírákat. Nem lehet az Európai Unió törvényhozó és…

Read More

ALMA: Újabb papírtigris?

Meg lehet-e oldani a fiatalok foglalkoztatását azzal, ha más országokba irányítják őket? Miközben azok, akiknek menniük kéne, maradnak, azok, akiknek otthon kellene maradniuk, meg mennek. Mi, magyarok ez utóbbinak isszuk meg a levét.  Ugyanakkor adjunk az ALMÁ-nak egy esélyt. Ha létrejön egyáltalán…. Ursula von der Leyen, Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén bejelentette, hogy az EU elindítja az ALMA-t, egy új, Erasmus típusú szakmai gyakorlati…

Read More

Félrevezető, hogy a félvezető oldja meg az Unió problémáját. Újabb uniós ábránd?

Pedig Von der Leyen ezt szeretné. Ugyanis Európában a globális ellátási láncok megszakadása miatt chiphiány alakult ki. No, meg Európa  amúgyis menekül a kínai befolyástól. Nincs más hátra, mint a félvezetők előállítására történő átállás. Csakhogy ehhez mindenek előtt alapanyag kell, amihez nehéz hozzájutni. Ezen felül még ezer minden, amivel Kína rendelkezik, az Európai Unió nem. Ezért is mondta Ursula von der Leyen, hogy “az EU-nak …

Read More

von der Leyen: “El kell kerülni a be nem oltottak világjárványát!”

A COVID-19 elleni védőoltások ütemét fel kell gyorsítani, hogy elkerüljük “a be nem oltottak világjárványát” – mondta évértékelő beszédében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Ursula von der Leyen második “az Unió helyzetéről” szóló beszéde az Európai Bizottság elnökeként két olyan évet követően hangzott el, amely próbára tette a blokk ellenálló képességét: a koronavírus-világjárvány és az ezzel kapcsolatos éles gazdasági visszaesés. Augusztus végére…

Read More

Az EU tárgyalóasztalhoz ül a tálibokkal

Az Európai Uniónak nincs más választása, mint hogy tárgyaljon Afganisztán új tálib vezetőivel, és Brüsszel megpróbál egyeztetni a tagországok kormányaival a kabuli diplomáciai jelenlét megszervezése érdekében – közölte Josep Borrell, az EU vezető diplomatája. “Az afganisztáni válságnak még nincs vége” – mondta az Európai Parlamentplenáris ülésén, Strasbourgban. “Ahhoz, hogy bármilyen esélyünk legyen az események befolyásolására, nincs más lehetőségünk, mint a tálibokkal való kapcsolatfelvétel.” Ne felejtsük…

Read More